December közepén került hozzánk egy utazós kuponfüzet szilveszteri lejárati határidővel. Az eredeti tulajdonosa hónapokig őrizgette, nézegette, de nem élt vele, majd ránk hagyományozta az utolsó pillanatban, mielőtt értékét vesztette volna: kezdjünk vele gyorsan valamit, ha akarunk és tudunk. Tizenöt nap állt a rendelkezésünkre, hogy a kupont felhasználjuk, azaz: a füzetből kiválasszuk az úti célt, lefoglaljuk a szállást, bevásároljunk, összepakoljunk, odautazzunk, kimaxoljuk a rövid ott-tartózkodást, majd haza is jöjjünk még december 31. előtt. Mindezt persze úgy, hogy közben megünnepeljük a karácsonyt is, lehetőleg otthon, nyugalomban – ezáltal tovább szűkítve az időkeretet. Arról nem is beszélve, hogy még a karácsonyra sem álltunk készen (amiről ebben a cikkben meséltem), nem hogy egy váratlan utazásra...

Mégis egyértelmű volt, hogy megyünk.

Hiszen egy ölünkbe pottyant utazós kuponfüzetet csak nem hagyhatunk veszni!

Lázasan lapozgatni kezdtünk a választható úti célok, szálláshelyek, programok között. Bár 35 ajánlatot tartalmazott a füzet, az aktuális évszak rögtön leszűkítette a kört, hiszen nyilvánvaló, hogy télen nem fogunk se kajakozni, se egy vitorláson éjszakázni, se kempingezni, bármennyire is szeretjük az extrém kalandokat.

Akkor mi marad? Wellness kizárva, a két hónapos Öcsit még nem áztatnám sok más idegennel együtt egy pezsgőfürdőben. Felejtősek a borospincék is: a gyerekekkel a pincelátogatás kevéssé szórakoztató, főleg hogy helyettem is a Francia kóstolna. Kihúztuk a listáról a fővárosi helyszíneket is, hiszen itt élünk – a „budapesti életérzés” elnevezésű programot mi naponta teljesítjük, úgyhogy köszönjük, inkább most valami mást is kipróbálnánk... De mit?! Jónéhány ajánlat két főre szólt, amire boldogan lecsaptunk volna, ha egy strapabíró bébiszitter is benne van a csomagban, de be kellett látnunk, hogy nem épp a háromgyerekes családokat célozták meg az ajánlatok összeállításakor...

Ekkor akadt meg a szemem egy kis apartman fotóján. Családi üdülés a Bánki-tónál. Na végre, ez már egész jól hangzik! Bánkról szép emlékeink vannak a Franciával: utoljára négy éve jártunk ott a Bánkitó fesztiválon, míg egyetlen gyermekünk a nagyszülőknél nyaralt. Itt az alkalom, hogy megmutassuk neki és az azóta megszületett kistesóknak, hol ropta az éjszakában apa és anya, mikor még nem ragadt le a szemük este 10-kor!

Csodálatos módon még volt szabad apartman a két ünnep közöttre, pedig karácsony előtt néhány nappal foglaltam. Kényelmesen elfértünk a két hálószobás, nappali-étkezős lakásban, ahova még egy utazóágyat is bekészítettek Öcsinek babatakaróval és kispárnával. Nagytesó ugrált örömében, amikor meglátta, hogy egy francia ágyon aludhat Kistesóval együtt, de éjjel már elpárolgott a lelkesedése, amikor a húga állandóan ráfeküdt, illetve többször is legurult az ágyról.

A montenegrói ráfizetős élményekből okulva előre kialakítottunk magunknak egy házirendet, amiket a szálláshely állapotának megőrzése érdekében szigorúan betartattunk a gyerekekkel. Pl. Kistesó nem foghatott a kezébe tollat, csak ceruzát, azt is csak az asztalnál. (Túl mély nyomot hagyott bennünk az élmény, amikor Budvában golyóstollal végigszántotta a fehér ülőgarnitúrát...) Enni szintén csak az asztalnál lehetett (kekszet is), utána az ellenállhatatlanul vonzó fal- és bútortapicskolás helyett azonnali kézmosás következett. Még sorolhatnám az egyértelműnek tűnő, mégis létfontosságú szabályokat, amikre árgus szemekkel ügyeltünk – ennyire tudatos utazónak és szülőnek szerintem még nem is láttam magunkat... Et voilà, nem történt katasztrófa! Nem törtünk szét asztalt, de még egy poharat sem, sőt gyümölcslevet sem spricceltünk a falra. Hihetetlen volt számunkra is, hogy galiba nélkül megúsztuk a Bánkon töltött 3 napot. (Akkor még nem sejtettük, hogy duplán érkezik majd a baj a szilveszteri csőtöréses kiruccanásunknál...)

Bánk egyébként egy nagyon kedves kis község Nógrád megyében. Budapesttől mindössze 60 km-re található, így bő egy óra alatt, a kicsiknek is kibírható időn belül már meg is érkeztünk. Két éjszakát, tehát egy teljes és két fél napot töltöttünk itt, ami elég is volt arra, hogy mindent felfedezzünk egy kétéves tempójában.

Bánkban az a jó, hogy nincs tele látnivalóval, ami frusztrálttá tenné a kisgyerekes szülőt, amiért semmit sem tud nyugodtan megnézni.

Bánk fő látványossága ugyanis a tó, amit mi mindhárom nap többször körbesétáltunk, mégsem untuk meg. Kistesó a kismotort, a babakocsit, a gyaloglást és a nyakban ülést váltogatva tette meg a távot, Öcsi pedig a kendőben rám kötve, a hordozós kabát melege alatt szundikált a séták alatt. A Francia a napi közös tóköreinken túl még reggel is kiment a vízpartra futni a napfelkeltében, így tényleg minden egyes napszakban készített legalább az egyikünk egy fotót a tájról. A tó pedig minden alkalommal más arcát mutatta: hol itt, hol ott volt vastagabb a jég rajta, így a kacsákat is állandó megfigyelés alatt tartottuk, hogy épp úsznak-e vagy inkább a jégen csúszkálnak. A tó melletti kis erdőn keresztül barátságos utcácskákba jutottunk, ahol téli álmukat aludták a kiadó szobák és a hétvégi faházikók. Nyáron minden bizonnyal felpörög a turizmus, de télen a béke és a nyugalom kihalt szigetének tűnt a környék. A wellnessrajongók kedvéért hozzáteszem, hogy a bánki hotelben fürdőzni is lehet; mi ezt az élményt kihagytuk, a kalandparkot viszont visszamegyünk kipróbálni tavasszal!