A blogolás egyik nagyszerű velejárója, hogy az ember megismer más bloggereket is. Akár az online térben, akár személyesen jön létre a találkozó, mindig nagy élmény nekem egy közös érdeklődési pontból kiindulva felfedezni a másik ember világát. Ez történt akkor is, amikor először belelolvastam Sándor Eszter meséibe: mintha a nyári, farmos önkénteskedésünk hangulatába csöppentem volna, csak épp Eszterék a mindennapjaikat élik  így – tanyán, négy gyerekkel, a természet közelében. Erről a "rejtőzködő világról" szólnak a Mesél az erdő és a rét kedves, egyszerű, mégis megkapó történetei, ahonnan én is megtudtam, mi az a tanyai belvíz, és hogy varjút is lehet nevelni.

A tanyai belvíz. Fotó: Sándor Eszter, meselazerdo.blogspot.hu

Bár a mesék alapján a mindennapjaik is elég varázslatosak, időnként ők is felkerekednek, hogy más tájakat lássanak. Esztert a négygyerekes családi utazások szépségeiről és kihívásairól kérdeztem.

Úgy képzelem, nektek alapból nincs két ugyanolyan napotok a tanyán a négy gyerekkel. Mi az, ami titeket utazásra késztet?

Utazáskor mi is szeretünk kilépni a megszokottból, a hétköznapiból. Mi az Alföldön élünk, így amikor kikapcsolódni vágyunk, a hegyeket keressük vagy a Dunántúlra megyünk. De a négy gyerek miatt minden körülmények között tartanunk kell egy napirendet. A tanyán élve is vannak holtidők, amikor jó innen kimozdulni. Például akkor, amikor az őszi/tavaszi esőzésekkor a belvíz körbefogja a házunkat, és száraz lábbal kilépni sem bírunk. Vagy a nyári aszályban. Itt ugyanis kevés fa van, és a nagy napsütésben nem nagyon lehet kiengedni a gyerekeket.

Mi alapján választotok úticélt? Mennyire lehet figyelembe venni a döntés során a gyerekek különböző életkorát, hogy a 10 éves se unatkozzon, és a baba is bírja a programot?

Ez a gyerekekhez való igazodás olykor nagyon vicces. Mire a tízéves kényelmesen összekapja magát reggel, a kicsik már eltöltötték a délelőtti játékidejük nagy részét. Ha nagyon utána számolok, van napi szinten egy, maximum két óra, amikor közös dolgot érdemes tervezni. Ezt az időintervallumot csak az alkalmazkodásukkal lehet tágítani. Úti cél nálunk egyelőre az autóval három órán belül elérhető távolság lehet, ennyi jelenleg a kicsi szavatossági ideje utazáskor.

Több anyától hallottam, hogy a szállás kiválasztásakor legfőbb szempont a félpanziós ellátás, nehogy még az üdülés is sütés-főzéssel, vagy legalábbis szendvicskészítéssel teljen. Nálatok mik azok a szempontok, amiket mindenképp figyelembe vesztek az utazás megszervezése során?

Igen, a láblógatós nyaralás az én számomra is ott kezdődik, hogy nem kell főzni, mosogatni, ez nekem is fontos szempont. Csak megemlítem, nálunk a szendvicsezés is húsz zsemlénél kezdődik, azt cipelni sem könnyű. Volt, hogy 25 db kakaós csigával indultunk el a Mátrába (7 gyerekkel), és a csigák már az odafelé vezető úton elfogytak. Szállásnál is olyat keresünk általában, ahol legalább 2 hálóhelyiség van. De persze volt már olyan is, amikor 5-6 másik családdal egy erdő közepén úgy sátraztunk, hogy még meleg víz és lámpa sem volt a zuhanyzóban. Nem láblógatás volt, alkalmazkodni kellett. És mégis jó volt!

Mennyire tervezitek meg előre a programot? Készültök az utazás minden napjára valamivel, vagy spontán alakul az időtöltés?

Van ilyen is, olyan is. Nálunk az a jellemző, hogy a gyerekek mindig ugyanoda akarnak menni, ahol már voltunk, mi felnőttek meg mindig új helyre. Ha új helyre megyünk, általában tervezünk programot, ha már ismerős helyre, akkor pedig a gyerekek követelnek, és kívánságvégrehajtás zajlik.

Előfordult már olyan, hogy egész másképp alakult az utazásotok, mint ahogy elképzeltétek? 

Igen, például tavaly nyáron a Bükkben nyaraltunk, és szépen elterveztük, hogy kisvonatozunk, barlangot nézünk, kalandparkozunk… Ehelyett két napig a Hámori-tó partján ültünk és horgásztunk, mert az egyik gyerekünk a fejébe vette, hogy pisztrángot akar fogni.

Én a második gyerekem mellett látom, hogy már sokkal jobban össze tudom csomagolni egy hátizsákba azokat a dolgokat, amikre egy néhány órás városnézés vagy kirándulás alatt szükség lehet (anélkül, hogy magammal vinném a bőröndöt). Van valami, amit te is egyre jobban elsajátítottál a gyerekek számának növekedésével, és ma már nem okoz gondot még útközben, idegen környezetben sem?

Az első gyerekkel még mi is vittük magunkkal a fél házat, aztán energia híján egyre több dolgot sikerült ebből lefaragni. Amit négy gyerekkel megtanultunk, az az alkalmazkodás és az improvizáció. Mert ennyi gyerekkel már tényleg bármi megtörténhet. Amikor például tavaszi kirándulás közben a hatéves nyakig merül a jéghideg patakban… Hát erre készülni nem lehet, de valahogy meg kell oldani.

Mi az, amit a gyerekek hozzátesznek nálatok az utazáshoz?

Amikor a kicsik már nem bírják, gyerekzenével meg lehet nyugtatni őket egy darabig. Ahogy fokozódik a hangulat, jönnek a népdalok, az állathang utánzások. Volt, hogy 2 órán keresztül felváltva kakaskukorékolást utánoztunk, hogy ne sírjon a baba. De van, hogy a buborékfújás a tuti, van, hogy a GPS beszéde a legnyugtatóbb. Szédülős, hányingeres gyerekeink vannak, így a társasjátékok, kártya, olvasás nálunk nem jöhet szóba utazáskor.

Mi a legnagyobb, utazással kapcsolatos álmotok, ami még megvalósításra vár?

A másfél évesünk miatt a közös, nagycsaládos túrázásokról, hegyjárásokról két évre lemondtam. Tavasszal szeretnénk néhány magyarországi városban több időt eltölteni: Gyula, Tapolca, Sopron, Pécs, Debrecen van tervben. Szeretnénk idén körbebiciklizni a Fertő-tavat és a Tisza-tavat. Aztán jöhet a Balaton körbebiciklizése is! A gyerekek nagyon szeretnék megnézni Erdélyt, és még tengerparton sem voltunk.

Kívánom, hogy hamarosan kipipálhassátok ezeket az úti célokat! Köszönöm a válaszokat!

A fotókat Eszter küldte.

Ha neked is van egy jó sztorid a családi utazásotokról, esetleg különleges helyekre vagy nem mindennapi módon utaztok egy vagy több gyerekkel, és szívesen mesélnél róla, írj nekem: keszekusza.utazas@gmail.com

Kövesd mindennapi csavargásainkat Facebookon és Instagramon is!