Hazafelé sétáltunk négyesben a játszótérről. Beszélni próbáltam valamiről a Franciával, de Kisbaba állandóan belekotyogott azzal, hogy „búú! búú!!!”. Egy idő után már képtelenség volt cuki gügyögésnek hinni és ignorálni az egyre hangosabbá és türelmetlenebbé váló búzást, így megállítottam a babakocsit, Kisbaba szemébe néztem, és megkérdeztem: „De hát mit szeretnél?!” – „Búúúúúú!!!!” Hangzott az egyértelmű válasz. „Tu veux un bout??” (Kérsz egy darabot?) – mutatott a Francia a szendvicsre, amit a kezében hozott egész úton. Kisbaba megkönnyebbülten sóhajtott fel: „Bú!….” Tehát egy falat ételért könyörgött szegény kitartóan már hosszú percek óta, csak nem kapcsoltunk, hogy épp franciául próbál az apjához szólni.

Bagettmajszolás nyáron Franciaországban

A Francia és én Lengyelországban ismerkedtünk meg, ekkor, és még egy jó darabig angolul beszéltünk egymással. Azt viszont eldöntöttük, hogy a gyerekeinkhez mindketten csak és kizárólag az anyanyelvünkön szólunk majd. Egyrészt mert nekünk is ez a legtermészetesebb, másrészt nem akartuk kihagyni azt a csodálatos lehetőséget, hogy kétnyelvű gyermekeket neveljünk. És ez, eddig úgy tűnik, sikerül is. Az egyetlen titok a következetesség.

Elsőszülöttünkkel ez egyáltalán nem okozott gondot, mert mi, szülők, kicsit sem beszéltük egymás nyelvét, tehát nem ért minket az a kísértés, hogy véletlenül, a nyelvi környezet miatt, vagy akár egymás kedvéért a gyerekhez is a másik nyelvén szóljunk. Viszont nagyon füleltem, amikor a Francia a babához beszélt, és tulajdonképpen a lányommal együtt, hallás után sajátítottam el a nyelvet. Igaz, a szókincsem nagyon is gyermeki témákra korlátozódott, úgy mint pelenkacsere, evés, büfi, puki, mit csináltál már megint, jön a fogad, nyugi, alvás; illetve állathangokat is tudtam már franciául utánozni (ugyanis nem minden nyelvben nyihaházik a ló, franciául például „üüüüüü”-zik). Mindeközben pedig, szinte észrevétlenül, egyszerű mondatszerkezetek is rögzültek a fejemben, és kezdetben ez a tudás pont elég is volt arra, hogy akár még az anyósommal is elbeszélgessek a kisunokája fejlődéséről. Mire négy éves lett a lányom, már én is egy óvodás szintjén beszéltem – hibásan, egyszerű szavakkal, mégis érthetően. Ami pedig őt illeti, neki teljesen evidens volt, hogy az anyjához magyarul, az apjához pedig franciául szól, hiszen születésétől kezdve ezt a felállást szokta meg.

Otthon érzik magukat a Francia Intézet gyermekkönyvtárában

Most, ahogy figyelem a másfél éves Kisbaba beszédtanulását, azt látom, hogy mindene az utánzás: szinte akármit mondunk neki, vagy kérdezünk tőle, az utolsó egy-két szót papagáj módra elismétli. Ha az a mondat franciául hangzott el az apjától, akkor ő francia szavakat ismétel. Például: Tu veux de l’eau? (Kérsz vizet?), mire azonnal jön a válasz: L’eau. (Vizet.) Sokszor már magától is eszébe jutnak azok a szavak, amiket hallott tőlünk és jónéhányszor már el is ismételt, és automatikusan összekapcsolja a megfelelő személyt a megfelelő nyelvvel. Vagyis ha szomjas, és az apját látja, sokszor beugrik neki a fenti mondat, és már kiabál is, hogy „lóóóó!” (l’eau ‘víz’). Számomra eléggé felismerhetetlen ez a babafrancia, vagy talán csak az a baj, hogy a lóról nem tudok elég gyorsan a vízre asszociálni, de úgy tűnik, egy anyanyelvi már ebből a halandzsából is ki tudja szűrni az értelmes mondanivalót. Viszont vannak olyan szavak, amiket Kisbaba csak az egyik nyelven hajlandó használni, mert a másik nyelven sokkal bonyolultabb: ha leejt valamit, tízből nyolcszor azt mondja, tombé (‘leesett’), kétszer pedig azt, hogy hoppá. Szóval valahogy mindig megoldja, hogy ki is fejezze magát, de a nyelve se törjön bele.

Más kérdés, hogy a későbbiekben mennyire fogja különválasztani a két nyelvet a családi kommunikáció során, mert azok időközben eléggé összekeveredtek nálunk. Mivel a Francia gyönyörűen megtanult magyarul, és én is többé-kevésbé franciául, az angolt pedig sikerült kiiktatnunk, a közös nyelv egy izgalmas mix lett, amiben mindenki ért mindenkit, de kívülről hallgatva valószínűleg már csak egy nagy n’importe quoi, vagyis zagyvaság az egész. Mi, szülők, hol így, hol úgy beszélünk egymással; a közös vacsoránál elvileg igyekszünk figyelni arra, hogy ki-ki az anyanyelvén szóljon hozzá a témához, de a gyakorlatban mindig az a nyelv nyer, amelyiken hamarabb jut eszünkbe az adott mondanivaló. És mivel már elég otthonosan mozgunk mindannyian mindkét nyelvben, ez tényleg bármikor bármelyik lehet.

Hatéves kedvenc „olvasmánya" a Tintin eredeti nyelven 

Ha viszont kifejezetten a gyerekekkel akarunk valamit közölni, akkor a régi szabály lép életbe: mindenki csak az anyanyelvén! Ha a Francia segít épp a matek háziban, akkor franciául számolnak, hiába írták magyarul a tankönyvet. Azonban Hatéves pontosan tudja, hogy az apja mindent ért a tankönyv nyelvén is, ezért nem mindig szánja rá magát, hogy franciául is összerakja azt a mondatot, ami magyarul jön a nyelvére. Ilyen esetekben a türelmes apuka következetesen franciául válaszol, vagy akár meg is kéri Hatévest, hogy fusson neki még egyszer franciául annak a mondatnak, és ez még sikerülni is szokott, de azért hallatszik, hogy a magyar nyelvű iskola és a magyarországi lakóhely elég sokat nyom a latba a kétnyelvűség mérlegén. Kisbaba viszont már most sokkal több szót ismer és használ franciául, mint Hatéves ennyi idősen: ő már nem csak akkor hall franciát, ha az apja kifejezetten hozzá beszél, hanem akkor is, amikor a családfő Hatéveshez vagy hozzám szól, vagy akár közösen franciául beszélgetünk. Ráadásul a nyári nagy utazásunknak köszönhetően már egyéves korára több időt töltött Franciaországban, mint a nővére négy év alatt; biztos vagyok benne, hogy ez is számít.

Végezetül pedig még egy sztori:

Kisbabával itthon ebédeltem kettesben. Az uborka után nagyon nyúlkált, adtam neki még belőle. Vidáman válaszolt: „Eszi!” – „Kisbaba megeszi? Akkor jó, ügyes vagy!” –  feleltem elégedetten. Vacsoránál már mind a négyen együtt ültünk az asztalnál, a Francia szedett Kisbaba tényérjába a tésztából. „Esziii!” – rikoltott Kisbaba. Mire a Francia büszkén rám nézett: „Hallottad?? Azt mondta, merci!”

Vajon melyikünk hallotta jól? Milyen nyelven beszélt épp Kisbaba? A döntést rátok bízom...

Meglepetés Franciaországból: itt az idő, hogy Kisbaba is megtanuljon tortát sütni

 Kövessétek kétnyelvű mindennapjainkat Facebookon és Instagramon is!