A kesztyűmet nem láttad? – De, ott van a gesztenyék között! – És hol vannak a gesztenyék? – A fürdőszobában. Megtaláltad? – Igen, minden megvan! – A tornagatya is? – Igen, leszedtem a szárítóról. – És meg is száradt? – Azt nem néztem, csak bedobtam a tornazsákba...

Így indult a hétfő reggelünk a másodikos Nagytesóval az őszi szünet után. Illetve az enyém már három órával korábban elindult, amikor a kéthetes Öcsi fél ötkor nyöszörögni kezdett. Sőt, ha jobban belegondolok, már éjjel kettőkor is szoptattam, pelenkát cseréltem, büfiztettem, ringattam... Valamikor az éjszaka és a hajnal határán pedig a kétéves Kistesó jelent meg az ágyamnál, mint egy látomás, de akkor már nem is néztem az órát, csak betessékeltem a takaró alá. Inkább hagyjuk is, mikor indult az én napom – a gyerekekkel való mindennapi teendők úgyis egy nagy körforgássá olvasztják össze a nappalt és az éjszakát, a hétköznapot és a hétvégét, a nyarat és a telet...

Első családi fotónk ötösben

De ez a hétfő mégis más volt, mint a többi.

Mert ez volt életem első háromgyerekes hétköznapja – élesben. Őszi szünet és Nagytesó nélkül – aki persze ugyanúgy figyelmet igényel, mint a kisebb testvérei, de sokat tud segíteni is. Komatálak, azaz rokonoktól, barátoktól kapott meleg étel és finomságok nélkül, amiknek hála legalább az ennivalóról nem kellett gondoskodnunk a baba érkezése utáni első napokban. A háziorvos és a védőnő figyelmes látogatásai nélkül, akik házhoz jöttek, megnézték a babát és megnyugtattak minket, hogy fejlődik, egészséges és minden a legnagyobb rendben van vele. De ami a legnagyobb érvágást jelentette: Öcsi születése óta ez volt az első napom a Francia nélkül.

Vége az apaszabinak, vége a gondoskodásnak, vége a munkamegosztásnak. Illetve persze dehogy: ő dolgozik, pénzt keres, én pedig otthon vagyok a gyerekekkel. Ez is munkamegosztás, de új felállásban: bővült a család, és anyarutin ide vagy oda, a háromgyerekes logisztikába még nekem is bele kell tanulnom. Ettől a hétfőtől kezdve nincs olyan, hogy „most ringasd légyszi te a babát, hátha abbahagyja az ordítást, addig én átöltöztetem Kistesót, mert magára öntötte a vizet”, és olyan se lesz, hogy „segíts gyorsan kezet mosni Kistesónak, mielőtt összefogdossa a kanapét a lekváros kezével, mert én épp Öcsit szoptatom”.

Csak olyan van, hogy Papa elment dolgozni, Nagytesó elment iskolába, te meg várj egy kicsit, és ne nyúlj semmihez, amíg ilyen maszatos vagy, mindjárt jövök, csak lerakom Öcsit, állj meg, ne mozdulj, na jó, akkor próbáld meg egyedül... Nem találod a szappant? Nem baj, akkor mosd meg vízzel... Jó lesz hideggel is, csak zárd el, ha kész vagy. Megint vizes lettél? Öt perce vetted ezt a száraz pólót, na nem baj, próbálj belőle kibújni... Beszorult a kezed? Gyere közelebb, segítek, csak ne üsd meg Öcsi fejét, miközben kirángatod a karod a pólóból... Tessék, most meg is ijesztetted ezzel a visítással, már megint sír, de nem baj, úgyis indulunk a védőnőhöz, hogy megmérje a babát.

Séta könyvvel. Nem haladunk túl gyorsan

Öltözni kezdünk, közben csöngetnek, megjött a bevásárlás, ami után általában még aznap be kell vásárolni újra. Az online rendelés során általában a szükséges dolgok felét kifelejtem, és erre csak akkor jövök rá, amikor pakolom ki a házhoz szállított csomagokat... Hol van például a kenyér? Kenyeret biztos, hogy rendeltem, még emlékszem is, hogy milyet, de nem szerepel a számlán se... Lehet, hogy csak kikerestem az online áruházban, de a virtuális kosaramba már nem raktam be? És citromból miért jött 3 kiló, amikor csak 3 db-ot kértem?... Mindegy, a többi zacskót inkább nem is nézem, mert indulni kell, a végén még lekéssük a védőnői tanácsadás idejét.

Öcsi ordít, amikor berakom a babakocsiba, de megnyugszik, ahogy tolni kezdem. Illetve tolnám, de Kistesó, aki most kísérleti jelleggel a lábán jön, nem halad. Meg-megáll, nézelődik, bekukucskál a kertkapukon, hosszan elidőzik egy bokor bogyós termésénél, ahogy egy kétéveshez illik.

Nem, az nem ehető, ne nyald meg, ne vedd a szádba! Gyere, busszal megyünk, arra, amerre Nagytesó sulija van! Kapaszkodj, csücsülj le, ne állj fel a székre... Nem, Nagytesó nem jön még ki a suliból. Mi sem megyünk be. Mi máshova megyünk. Gyere, csak egy kicsit kell még sétálni, mindjárt ott vagyunk!

Védőnő pipa, Öcsi szépen gyarapodott az elmúlt egy hétben, és a mérés után vissza is alszik. Oké, akkor egy kicsit kimehetünk a közeli játszótérre, hadd legyen Kistesónak is valami mulatsága. Hé, ne vedd ki a másik gyerek kezéből a lapátot, most ő játszott vele! Ne lökd félre a kisfiút, mindjárt odaenged téged is a hajó kormányához... Addig hintázz egy kicsit. Várj, úgy hallom, Öcsi sír a babakocsiban, úgyhogy lökni most nem tudlak, de ott leszek a padon, jó?...

Passzív játszóterező

Mire Öcsit megetettem élete első játszóterezése közben, Kistesó is megéhezett... Útravalót pedig balga módon nem hoztunk, mert... lásd két és fél órával korábban: kapkodva viharoztunk ki a lakásból három átöltözés után. Sebaj, induljunk el hazafelé, útközben úgyis szereznünk kell ebédet, mert főzni már nem lesz időm, mire hazaérünk, az tuti. Muszáj belehasalni az avarkupacba? Elhiszem, hogy jó buli, de a következőbe már tényleg nem kéne, a harmadikba meg főleg... Ezeket valaki gondosan összeseperte, tudod?

Belement valami szúrós a cipődbe? Vedd le, kirázzuk... Aztán haladjunk, jó? Szomjas vagy? Tessék, itt a kulacs. De miért öntöd ki a földre a vizet? Most a cipőd is nedves lett! Át is ázott? Tessék, még egy ok, hogy haladjunk... Oké, veszek ropit, ha már ennyire éhes vagy, de a közértig is el kell jutni... Megfogod az ajtót, hogy be tudjam tolni a babakocsit? De ügyes nagylány vagy már! De csak ropit veszünk, mást nem! Na jó, csokit is, de azt ebéd utánra!

És még ebédet is kell vennünk a kifőzdében... Igen, elvitelre kérem, majd otthon megesszük, jó? Ne visíts már, csak kibírod hazáig, innen 10 percre lakunk! Csak nem halsz addig éhen, most ettél ropit! Na jó, akkor együnk itt, de ha Öcsi felébred, elcsomagoltatjuk és hazavisszük a maradékot! Légyszi a villát nézd, amikor viszed a szád felé, akkor nem menne mellé az egész! Összevágjam? Finom? Vigyázz, belelóg a könyököd! Látom, leetted magad, nem baj, majd kimossuk. Csak ne túrd le a tálról a rizst, amikor próbálod a villára rakni! Segítsek? Ne? Akkor inkább oda se nézek, csak egyél, és menjünk, mert Öcsi már mocorog...

Hazaérünk, meglátom a félig kipakolt bevásárlást, jesszus, a vajat nem is raktam be a hűtőbe! Rámolni kezdek, közben Öcsi felébred, felveszem, fél kézzel pakolok tovább, de Kistesó legalább csöndben van a gyerekszobában... Vajon mit csinál? Biztos könyvet nézeget, addig megszoptatom Öcsit... Neeee, megtaláltad az alkoholos filcet?? Megmondtam, hogy csak papírra rajzolunk, most hogy néz ki az íróasztal?! Vajon mivel jön le az alkoholos filc? Te jó ég, a parketta is olyan lett... Na menj aludni gyorsan, az ebéd úgyis megvolt, és mire felébredsz, indulunk Nagytesóért!

„Anya, én itt maradok!"

Kistesó alszik, Öcsi viszont dorbézol. Ő kipihente magát a délelőtti séta alatt. Próbálom viszonylag alacsony hangerőn tartani a sírás-nyöszörgés különféle verzióit. Amikor épp nyugodtan fekszik, gyorsan befizetem a neten a gázszámlát és felhívom a vízszerelőt. Hogy elrepült az idő! Már ébreszteni kell Kistesót, mert Nagytesónak ma balett van, időben kell beérnünk érte a suliba. Hát ez nem fog összejönni, az elindulás még nekem egyedül is nehezen sikerül anélkül, hogy ne szaladgáljak vissza a lakásba mindeféle apróságért, nem hogy két gyerekkel... Viszont a szokásos kapkodós készülődés végére úgy tűnik, minden megvan: balett ruha, balett cipő, harisnya, kulacs, maradék ropi délelőttről, alma felszeletelve, a két kicsinek pelus, pelenkázó alátét, törlőkendő, papírzsepi, bérlet (hűha, ez lejárt, kéne venni újat, de amíg elbuszozunk az automatához, ugye megszán az ellenőr, ha meglát a 3 gyerekkel?...), telefon, kulcs, pénztárca... Mehetünk! A változatosság és az újabb kísérlet kedvéért Öcsit most kendőben hordozom, Kistesó pedig a sportbabakocsiban utazik.

A suliban a tanító nénik megcsodálják Öcsit. Ja, tényleg, ők még nem látták, igen, minden rendben volt a szülésnél, már több mint négy kiló, igen, van tejem, de bocsánat, rohanunk, már kezdődik a balett...

Minden cuccod megvan? Kabátod? Uzsonnádat megetted? Mikor jön már a busz? Most egyél, mert sokáig tart a balett! Igen, tudom, elkéstünk, sajnálom, ez most ilyen... De legközelebb valószínűeg már nem én hozlak, hanem tudod, annak az ismerősünk ismerősének a lánya, aki itt lakik a közelben... Már beszéltem vele, rá fog érni, és akkor Kistesó sem fog beszaladgálni a balett órádra... Addig is kimegyek Kistesóval a folyosóra, csak néha olyan gyorsan elrohan mellőlem, és már benn is van a tornateremben... Veszek neki forró csokit az automatából, azzal elleszünk vagy 10 percig, csak Öcsi ne boruljon ki.

Öcsi szerencsére jól elvan a kendőben, hazafelé még szerzek új bérletet. Hopp, a busz közben elmegy, de csak nyolc perc, és jön a következő... Nem, nem szállhatsz ki a babakocsiból, hiába rúgkapálsz, már csak néhány megálló, bírd ki hazáig... Nem is tudom, melyik a rosszabb, amikor gyalog jössz, és minden fűszálnál megállsz, vagy amikor babakocsiban tollak és így dobálod magad visítva... Hazaértünk! Papa még nincs itthon, és nem tudom, mi lesz a vacsora. Amíg megszoptatom Öcsit, kitalálom, te meg fejezd be azt a rajzot, amit a holnapi rajzversenyre elkezdtél. Te pedig, kis huncutfej, csinálj bármit, csak ne tépd szét Nagytesó füzeteit és ne firkáld tele a lakást a filctollakkal, mást nem kérek. Á, már itt is van Papa! Szia drágám, igen, megjött a bevásárlás, de le tudnál ugrani kenyérért?... Addig vizet forralok a virslinek. Ja, nincs itthon virsli se, akkor tudnál venni azt is? Meg a szemetet vidd le légyszi.

A vad motoros és szigorú kísérője (A képet a lányokról B.Nagy Tímea, a Családmesék fotósa készítette)

Mindenki jóllakott? Most nincs desszert, elfogyott a tegnapi roletti. Jó, oké, tényleg én ettem meg, azt hiszem, még az éjjel Öcsi ringatása közben. Hirtelen megéheztem, ez van, majd veszünk máskor is! A fürdést holnapra halasztjuk, a fogmosást viszont nem ússzátok meg. Máris kész vagy?! Ez még egy perc sem volt, nem hogy három... Mesét most nincs idő olvasni, csak egy rövid verset, jó, akkor kettőt. Szil-szál-szalmaszál, Tengerecki Pál... Hogy én mit fogok csinálni, ha már lefeküdtetek? Elpakolom az asztalról a vacsoramaradványokat, mosogatok, van kedved cserélni? Csak vicceltem, te aludjál! Ha Öcsit sikerül leraknom, gyorsan alszom én is, mielőtt újra felébred... Megnyugodhatsz, nem nézünk titokban Papával filmet, és még egy darabig nem is fogunk, ilyet csak az Öcsi előtti ősidőkben csináltunk, amikor nyitva tudtuk tartani a szemünket éjfélig is akár.

Huhh, csönd van. Csak Kistesó dudorászik még az ágyában, Nagytesó orrot fúj, Öcsi kicsit nyöszörög, de ez már tényleg majdnem csönd. Megnyugodok: túléltük az első igazi háromgyerekes hétköznapot. Sőt, nem csak túléltük, de egész sikeresen zártuk! Már csak hozzá kell szoknom, hogy ami most új és kihívás, valójában az (lesz) az átlagos; ebből a most még kezelhetetlennek tűnő ringlispílből kell majd kihoznom a legtöbbet és megtanulnom szabályozni a tempóját. Hogy sikerüljön időnként lelassítani, sőt leállítani a szédületes körforgást, néha pedig élénkíteni a vánszorgó tempót. Mint például a nehezen induló hétfő reggeleken.

Kövessétek mindennapi csavargásainkat Facebookon és Instagramon is!