A Bretagne-ban töltött első öt napunk leginkább egy fanatikus kőtúrára hasonlított. Végül is ha van kocsmatúra, ahol az emberek alkoholt árusító vendéglátóipari egységeket járnak végig, és van katasztrófatúra, ahol a turisták katasztrófa sújtotta területeket látogatnak meg, akkor miért ne létezhetne kőtúra, aminek a keretein belül a lelkes érdeklődők több száz kilométereket is megtesznek, csak hogy köveket nézhessenek. Hát ezek volnánk mi. Kőrajongókká tett minket Bretagne.

Côte de granit rose - Rózsaszín gránitpart

De nem akármilyen kövekről van ám szó! A rajongásunk tárgyai mind kivételesen régi, hatalmas és titokzatos kövek. De kezdjük az elején, mondjuk az őskornál.

Magányos kövek

Az őskor utolsó szakaszában, az újkőkorszakban az ember a növénytermesztés, állattenyésztés és a mindenféle szerszám- és edénykészítés mellett óriási köveket állított fel szerte a világon, de a legtöbbet az Atlanti-óceán partvidékén. Csak annyit mondok, hogy Stonehenge, és rögtön tudjátok, miféle és mekkora kövekre gondolok. Azzal a különbséggel, hogy Bretagne neolitikus kövei menhirek, tehát mindig magányosan, egyenként állnak – persze egy helyen lehet belőlük rengeteg is, szétszórtan vagy sorokba rendezve, de sosem egymásra pakolva. És a legizgalmasabb bennük az, hogy semmit sem tudunk róluk. Míg a legtöbb őskori emlékről sejtjük, mire használhatták őket, ezeknek a súlyos, tekintélyparancsoló köveknek a láttán csak döbbenten állunk és találgatunk. Szakrális hely? Temetkezési hely? Lehet, de egyáltalán nem biztos. Honnan és hogyan szállították őket egy helyre? Hogy tudták egyáltalán megmozdítani a több száz kilós, esetenként többtonnás köveket? Sok a feltételezés, és még több a cáfolat.

Kősorakozó Carnac mellett

Mi két menhirlelőhelyet látogattunk meg Bretagne-ban: az egyik leghíresebbet Carnacban, és egy kisebbet Monteneuf-ben. A carnaci kősorok valójában három nagy mezőt jelentenek, amelyeken ameddig csak a szem ellát, kövek sorakoznak. Amivel sikerült elrontani az örökségvédelmi szerveknek a befogadói élményt, az a mezőket körülvevő kerítés: a kövek biztonsága érdekében egyáltalán nem lehet a közelükbe menni. Világos, hogy a rongálásoktól szeretnék megóvni a kb 6000 éves menhireket, de akkor is fura egy kerítés mellett állva nézni a köveket a mezőn – mintha egy kővé vált állatkertben lennénk.

Kisbaba feláll a hátamon, Hatévesnek elege van mindenből, én pedig mindeközben próbálom csodálni a menhireket 

Szerencsére ennél jóval élményszerűbb volt Monteneuf-ben a kőlátogatás: egy kis erdei úton haladtunk végig, amely elvezetett minket a menhirek tisztásához, majd egy másik ösvényen jutottunk vissza a kiindulóponthoz. Az úton kb tíz információs táblát helyeztek el, ezeken adagolták közérthetően és érdekesen a tudományos kutatások eredményeit. Hatéves lelkesen rohant táblától tábláig, aztán boldogan végigtapogatta a köveket, később pedig le is rajzolta őket a füzetébe. Nyilvánvalóan mélyebb és pozitívabb nyomot hagyott benne ez a kirándulós szabadtéri múzeum, mint a végtelennek tűnő vonulás a többi turista nyomában a kerítés mentén.

Őskori köveken szaladgálni jaj de jó!

Rózsaszín kövek

Egy teljesen más világ, de szintén híres „kőzarándokhely” Bretagne-ban a rózsaszín gránitpart, ami Côtes-d'Armor megyében, a La Manche francia partjánál húzódik 10 km hosszan. Úgy képzeljétek el, mintha egy óriás megfogott és szétmorzsolt volna egy hegyet az ujjai között, majd az így keletkezett sziklákkal jengázni kezdett volna. Fura alakú, vöröses rózsaszínű kődarabok egymás hegyén-hátán, vicces formákat alkotva és azt az érzést keltve, hogy az egész mindjárt összedől, szétcsúszik a következő hullámcsapástól. Pedig egyáltalán nem, a kövek mozdulatlanul hevernek és tűrik a sok talpat és tenyeret, ami végigkapaszkodik a hátukon. Mi is inkább a mászást választottuk ahelyett, hogy a kövek melletti kis úton araszoltunk volna a turistasorban. Mert turistából nyilván sok van itt is, hiszen a világon Bretagne-on kívül csak Korzikán és Kínában lehet látni hasonlót. De a látvány bőven kárpótol a kisebb tömegért, főleg ha az úttalan utakat választjátok a felfedezés során. Hatévest több órás mászkálás után is alig lehetett elcsalogatni a kövektől, Kisbaba pedig békésen ringatózott a Francia hátán szikláról sziklára szökkenve.

Megunhatatlan játszótér

Csobbanás után. Ebben a kis öbölben mi is megmártóztunk!

Ha olvasnál a pireneusi kalandjainkról is, kattints IDE!

További képek a Facebook oldalunkon és az Instagramon!