Amikor elkezdtük tervezgetni a hosszú franciaországi nyaralásunkat, egyértelmű volt, hogy most végre kipróbáljuk a „farmozást”, azaz önkénteskedni fogunk legalább egy, de talán kettő kis családi gazdaságban. Ez a tétel már egy ideje szerepelt a közös bakancslistánkon, és mivel lassan Kisbaba is egyéves lesz, elérkezettnek láttuk az időt, hogy belevágjunk.

Új otthonunk bejárata. A Pain d'ami tárt kapukkal vár

De miért pont önkénteskedés?

Önkénteskedni jó! Amellett, hogy felemelő érzés valami számunkra fontos és értékes dologra áldozni az időnket, van egy nagyon praktikus oldala is: alacsonyan tartja a nyaralás költségvetését.

Mivel bő két hónapot szerettünk volna tölteni egy nyugat-európai országban, nem volt mindegy, hogy mennyit költünk majd szállásra, kajára. Persze sokat lógunk a rokonoknál és barátoknál is, de egyáltalán nem kívántunk senkinek a terhére lenni néhány napnál tovább, illetve mi sem akartuk az illedelmes vendég szerepét játszani az egész nyári szünetben. Az önkénteskedés egy olyan megoldás, amivel mindenki jól jár: mi besegítünk a házigazdáinknak a napi tennivalóik elvégzésében, ők pedig ezért cserébe szállást és teljes ellátást biztosítanak a számunkra.

De miért jó dolgozni valaki más helyett ingyen a szabadság alatt?

Na itt kell beszámolnom arról, hogy a farmokon való önkénteskedés mennyivel több egy sima munkavégzésnél. Az ember a gazdaság, sőt a befogadó család szerves részévé válik az ottléte idejére: nem csak a munkát és a kenyeret, de a tudást és akár még az örömöt-bánatot is megosztják vele, ha kialakul a bizalmi kapcsolat. Márpedig hamar kialakul, mert ha valaki a világ minden tájáról önkénteseket fogad be a házába, akkor elég nyitott arra is, hogy meséljen magáról, a terveiről, a farm mindennapjairól.

Számomra pedig nincs is annál izgalmasabb, mint belebújni egy kicsit valaki más bőrébe, és kipróbálni az életét. A farmozás során pedig pont ez történik: én, a belvárosi lány, azt játszhatom, hogy falun élek, kecskéket viszek ki legelni a mezőre, búzát vetek a tűző napon, vagy épp kötözöm a paradicsomot a veteményesben. Eléggé megtanulja utána értékelni az ember azt a korábban egyszerűnek hitt reggelit, ami kenyérből és tejeskávéból áll, ha a kenyeret saját maga sütötte a kemencében, és a kávéhoz a kecsketejet maga fejte egy órával azelőtt. (Elsőre meglepő az íze, de egy sütőtökös lattéval simán felveszi a versenyt.)

Helyben sütött bagett, saját készítésű lekvár és kecsketejes kávé

Azon túl pedig, hogy kecskesajtot készítünk, bagettet sütünk, és úgy általában bepillantást nyerhetünk egy organikus gazdaság működésébe, maga a nyelvgyakorlás is óriási előnye a farmozásnak: éjjel-nappal anyanyelviekkel vagyunk körülvéve, akik folyamatosan kommunikálnak velünk, mindent megmutatnak, elmagyaráznak, elmesélnek. Elképesztő sebességgel bővült a szókincsünk már egy hét alatt, és lassan a házigazdánk tájszólását is megértjük elsőre, állandó visszakérdezés nélkül. (Természetesen Hatévesre és magamra gondolok; a Franciának és Kisbabának nincsenek nyelvi problémái.)

A farmozással olyan eldugott, gyönyörű tájakat is megismerhetünk, ahova magunktól nem jutna eszünkbe menni, vagy épp eljuthatunk oda, ahova mindig is vágytunk, de sose volt lehetőségünk ellátogatni. Mi első tapasztalatszerzésnek egy olyan gazdaságot választottunk, ami rokonoktól egyórányi autóútra található: így akartuk magunkat bebiztosítani, hogy legyen hova menekülnünk, ha egy kis szünetre vágyunk. Akkor még nem gondoltuk, hogy úgy beszippant majd a farm, hogy meg se fordul a fejünkben kiszakadni a légköréből. És azt sem gondoltuk, hogy a rokonokhoz viszonylag közel ilyen csodás helyre akadunk majd egy kis falu mellett: egy nagyon régi, de jó állapotban lévő hatalmas házra, nagy udvarral, patakkal, mezővel, békésen legelésző állatokkal.

Hogyan találtunk farmot?

A WWOOF (World Wide Opportunities on Organic Farms) nevű szervezet kistermelőket, gazdákat köt össze önkéntesekkel, így segítve a bizalmon alapuló ismeretátadást és tapasztalatszerzést nem csak a gazdálkodás területén, de kulturális tekintetben is. A szervezet egy nagy online adatbázissal rendelkezik, amihez egy országonként fizetendő, nem túl magas regisztrációs díj fejében lehet hozzájutni. Innentől kezdve kedvünk szerint válogathatunk a farmok profiljai között aszerint, hogy milyen tevékenység érdekel minket, az adott ország melyik területére mennénk szívesen, vagy épp melyik gazdaság fogad kisgyerekeket is.

Hogy lehet kisgyerekekkel együtt önkénteskedni?

Nagyon jól, csak kell hozzá egy kis logisztika és rugalmasság.

Mi persze a gyerekbarát szűrővel keresgéltünk a farmok között, így eleve csak olyan gazdákkal vettük fel a kapcsolatot, akiknek nem kellett magyarázni a gyereknevelés szépségeit és kihívásait. Az önkénteskedésünk időtartamának leegyeztetése után csak azt szerettük volna még velük átbeszélni, hogy ők pontosan hogy képzelik el a velünk való közös munkát, illetve mi mit tudunk/merünk/akarunk vállalni. A legfontosabb ilyenkor az őszinte kommunikáció: ha nem akarjuk, hogy valamelyik felet csalódás érje, legjobb az elején tisztázni az elvárásokat.

Mivel Kisbaba miatt én nem mertem magamra rendes munkaerőként tekinteni, ezért abban maradtunk a Franciával, hogy vállaljuk az étkeztetésünk finanszírozását; ne kelljen a házigazdáinknak négy embert etetniük, míg csak az egyikünk tud érdemleges munkát végezni. Végülis nem fogadták el a felajánlást, csak annyit mondtak: attól nem félnek, hogy én nem tudom majd kivenni a részem a munkából. És tényleg, mindig megtaláljuk a módját, hogy én is segíthessek: vagy külön rám bíznak egy kisebb feladatot időkorlát nélkül, amit a nap folyamán valamikor meg kell csinálnom, vagy én készítem elő a közös az ebédet és vállalom az edényhegy elmosását, amíg ők kint dolgoznak. De babahordozóval a hátamon én is sokszor kisétálok velük a mezőre vagy a veteményesbe, és ha kétkezi munkával nem is mindig, de a jelenlétemmel részt veszek a farmközösség életében. A Francia helyettünk is lelkesen dolgozik, de mégsem tőlünk elszeparáltan, így családi élménnyé válik még a kapálás is a földeken. Ami pedig Hatévest illeti, neki az egész farmozás egy nagy játék: elképesztő lelkesedéssel kíséri a Franciát és a házigazdáinkat locsolni, állatot etetni, szalmát szállítani.

Locsolás a kertben

Egyik reggel a szokásosnál később kelt fel, és egészen kétségbeesett, amikor megtudta, hogy már kivitték a kecskéket nélküle a legelőre. Bánatosan kérte, hogy vágjak neki fel egy almát reggelire, de hirtelen meghallottuk, ahogy egy autó begördül az udvarra. A Francia volt az, visszajött a veteményesből, és indult a pónikat megitatni. Hatéves papucsban rohant ki a házból, hogy azonnal csatlakozzon, az almát futva vittem utána, hogy legalább útközben elrágcsálja. Kisbaba pedig vidáman integetett a távolodó porfelhő után.