Egyre közeledik az utazás napja és egyre több búcsúzáson vagyunk túl.

Bár fokozatosan kiosztjuk a rokonoknak, barátoknak a búcsúpuszikat, mégsem a tőlük való elszakadás a nehéz. A nyár úgyis mindig hamar elrepül, most meg főleg el fog, a tél már sokkal kevésbé, de most nem is ez a lényeg.

Egy éppen lezáró életszakaszunktól is el kell még búcsúznunk valahogy.

Mert abban mindannyian biztosak vagyunk, hogy amikor visszajövünk, már semmi sem lesz a régi. Nyilván ebben nagy szerepet játszik az óvodáról iskolára való váltás: szeptemberben tárt karokkal vár minket egy új intézmény új szokásrenddel, ami a családi ritmusra is rányomja majd a bélyegét. Egy épp-már-nem-óvodással indulok néhány nap múlva, és egy szinte-már-iskolással térek haza sok héttel később.

Amikor elkezdtem készülődni a francia vakációra, az első fázisban nem is magával az úttal foglalkoztam, hanem azzal, hogy mi lesz, amikor visszajövünk. Sokkal több aggodalommal töltött el az iskolakezdés, amiről még nincs semmilyen tapasztalatom szülőként, mint a hosszú utazás, amit meg se terveztünk rendesen, viszont biztosan tudom, hogy tökjó lesz. Igen, itt a kulcs: a nyaralás iránt megvan a bizalmam, a suli iránt még nem alakult ki teljesen... És a nyár szabadsága után talán nem lesz könnyű az új, kötött életformába való belerázódás. Elképzeltem magam, ahogy hazatérve csak ülök a kanapén, az ablakon kibámulva merengek a nyár forró élményein, próbálom feldolgozni az őrült kalandokat, miközben iskolaérett gyermekem még egy asztalhoz se tud leülni a lakásban uralkodó káosz miatt. Ez egyébként valószínűleg mindenképp így lesz, akármennyit készülünk most direkt előre, de legalább a Francia áttologatott néhány bútort, mert ilyenkor egy darabig úgy érzi, hogy nagyobb lett a lakás. Tehát elméletben megvan az íróasztal helye és egyheti könyvszelektálás és rendezgetés után felszabadítottam egy polcot a tankönyveknek is. Sajnos azóta azt a polcot újra telepakoltuk kacatokkal, de a lényeg, hogy a tanulókuckó koncepcióját kidolgoztuk, úgyhogy már csak át kell variálni az egészet augusztus végén...

Egyébként nem csak a gondtalan óvodás élet fog lezárulni. Az utóbbi két évben mindig ötleteltünk valamin, amibe aztán nem vágtunk bele. Az utazás viszont most kellően eltávolít minket a hétköznapok apró-cseprő gondjaitól; az új tapasztalatok, ismeretségek biztos átformálják egy kicsit a gondolatainkat. Vagy legalább megtisztítják azokat a fölösleges sallangoktól, és új vágányra terelnek minket. Talán hazajövünk, és mozgalmat indítunk, hogy ne kelljen olyan korán iskolába járni. A gyerekek is szenvednek tőle, a tanárok is, a szülők meg még jobban, akkor mi értelme az egésznek? Mondjuk tanítási napokon az első tanóra legkorábban 10-kor kezdődhet. A nulladik óra fogalmát eltöröltetjük, és ha kell, ennek érdekében még a magyar értelmező kéziszótárt is újra kiadjuk, termszetesen javítva, a nulladik óra nélkül. De egy évben egyszer, mondjuk bolondok napján, mindenki kipróbáhatja majd, milyen lehetett réges-régen 7.45-re járni. De csak akinek kedve van hozzá. Ugye hogy egy ilyen mozgalomhoz ti is csatlakoznátok?