Szülinap a szabadban
4 + 1 játékötlet a szabadtéri ünnepléshez

Nagytesó nyolc éves lett, és mindenképp szülinapi bulit szeretett volna tartani. Nálunk nem vált eddig éves hagyománnyá a zsúrozás, legutóbb az ötödik szülinapja alkalmából szerveztünk neki partit. Azóta viszont született két kistestvére és iskolát váltott, úgyhogy idén bőven ráfért egy nagy ünneplés az új barátaival. Mivel épp kitavaszodott és a közelünkben van egy szép park, úgy döntöttünk, szabadtéri bulit csapunk. Már csak azt kellett kitalálni, mivel foglaljuk le a gyerekeket úgy, hogy ne szóródjanak szét a viszonylag nagy külterületen a szélrózsa minden irányába. (Ez az aggodalmam, mint utólag kiderült, alaptalap volt, mert a nyolcéves lányok szinte összenőve vonultak mindenhova. A 2,5 éves Kistesót viszont többször is majdnem elvesztettük, mert a zsúr helyett őt jobban érdekelte a közeli játszótér, ahova állandóan elszökött csúszdázni.)

Nagytesóval készítettünk egy bulitervet, amin a tortaevésen és az ajándékok kibontásán túl szerepelt jónéhány játék is. Mire mindent végigjátszottunk, az idő elrepült, a lányok pedig szuperjól érezték magukat.

logolicious_20190417_223452-001.jpgSaját készítésű piñatánk bevetésre készen himbálózik a fán

 

Íme 4 +1 bevált tippünk a szabadtéri mulatsághoz!

 

1. Piñata

Egyre több helyen válik a különféle ünnepségek szerves részévé a piñata szétverése, én azonban korábban csak egy szülinapi zsúron találkoztam vele. A piñata (ejtsd: pinyáta) egy papírból készült, belül üreges, kívül színes bábu, amelyet apró édességekkel töltenek meg, majd fej fölötti magasságban fellógatnak. A buli során egy hosszú bottal mindenki sorban rácsap egyet a piñatára, ami egy idő után szétesik, a cukorkák pedig kihullanak belőle.

Mi a szivárvány alakú piñatánkat házilag készítettünk otthon – nem mondom, hogy gyors és egyszerű munka volt, de jól ráhangolt minket a bulira, és végül pont olyan lett, amilyennek elképzeltük! A piñata megtöltésénél én igyekeztem nem az édességre helyezni a hangsúlyt, így a finomságokon kívül kis meglepetéseket (hajgumit, hajcsatot, radírt, tollat stb) rejtettünk bele, amiket a lányok aztán igazságosan szétosztottak maguk között. Azon túl, hogy a legális püfölést mindenki nagyon élvezte, egy apró emléket is hazavihettek magukkal a zsúrról.

dscf9400.JPGOsztozkodás a kincseken a piñata romjai fölött

 

2. Mölkky

Bár a mölkky finn eredetű dobójáték, mi Franciaországban találkoztunk vele, ahol már szép karriert befutott. Magyarországon is lehet kapni, de a Francia házilag elkészítette, mivel csak 12 db számozott fabábu és egy dobófa kell hozzá. A lényeg, hogy egy előre kijelölt távolságból kell minél több bábut eltalálni és felborítani a dobófa segítségével. A feldőlt, elgurult bábukat azonban nem az eredeti helyükre állítjuk vissza, hanem pont oda, ahova a dobás után estek, így egyre messzebb kerülnek egymástól és egyre nehezebb őket eltalálni. Ezt a játékot általában felnőttek–gyerekek egyaránt élvezik, mert nem kell hozzá sok, csak egy kis ügyesség, és jól lehet vele a célzást gyakorolni.

logolicious_20190417_225251-001.jpg

logolicious_20190417_225414-001.jpgMölkky Kistesó szabályai szerint játszva

 

3. Kidobó

Jó hírem van: gyerekkorunk kedvenc labdajátéka még mindig nagyon népszerű a kisiskolások körében. Ha véletlenül épp akkor megyek délután Nagytesóért a suliba, amikor az udvaron kidobósoznak, egyszerűen lehetetlen hazaindulni vele. Főleg, ha különböző osztályokból verbuválódott a csapat: a kidobó a napköziben olyan jól összehozza a legkülönfélébb életkorú gyerekeket, hogy szervezni se lehetne ennél jobb közösségépítést.

logolicious_20190417_224842-001.jpg

A szülinapi zsúr kidobóját a Francia részvétele színesítette, és ez más játékokra is igaz lehet: ha szülőként beállunk egyenrangú társként (és nem játékvezetőként) a gyerekek közé, az sokszor fel tudja dobni a buli ereszkedő hangulatát, vagy a kisebb vitákról, sértődésekről jól eltereli a figyelmet. Persze olyan is van, amikor a csapat nem igényli a szülői „beavatkozást”, mert kiválóan elvannak egymással a kis barátok – a következő játékot például tökéletesen önállóan vitték végig:

 

 4. Kitől mit?

Ez egy nagyon egyszerű, körben ülős, sugdolózós játék, ami ideális levezetés lehet a kidobó után vagy akár a tortaevést követően, amikor tele a pocak. Bár megfigyelésem szerint a gyerekek tortaevés után is kiválóan tudnak cigánykerekezni vagy fogócskázni, de ha mégis le szeretnénk ültetni őket egy kicsit, ezzel a játékkal megpróbálhatjuk.

Tehát leülünk körben, és mindenki kitalál először egy főnevet, amit -tól, -től toldalékkal lát el, majd ezt belesúgja a szomszédja fülébe. Például szomszéd nénitől, békától, hullócsillagtól, zongorától. Ha mindenki súgott, fordul a kör, és jön a „mit?” kérdésre adott válasz: tárgyraggal ellátott főnevet súgunk a másik oldalunkon ülő fülébe. Pl. wc kefét, fagyit, lámpaernyőt stb. Amikor körbeértünk, mindenki összerakja magában a két oldalról súgva kapott szavakat és sorban, egymás után hangosan kimondjuk, kitől mit kaptunk, pl. „a szomszéd nénitől wc kefét kaptam”. Ennyi általában elég is szokott lenni ahhoz, hogy a gyerekek dőljenek a röhögéstől... Bízhatunk a fantáziájukban: általában nagyon kreatívak abban, hogy milyen meglepő szót súgjanak egymásnak.

logolicious_20190417_225539-001.jpg

+1 Arcfestés

Ez a joker ötlet nem épp játék, de annál menőbb programpontja lehet a bulinak: hívjatok arcfestőt!

Korábban az arcfestést mindig a nagyszabású tömegrendezvényekhez kapcsoltam, de kiderült, hogy egy kis létszámú szülinapi bulin is van létjogosultsága, sőt! Nagyon fel tudja dobni a zsúr hangulatát, és egy személyesebb, minőségi élményt tud nyújtani a szűk körnek köszönhetően. Ilyenkor nincs tülekedés, sürgetés, mint a majálisokon általában; nyugodtan ki lehet választani a mintát az arcfestő füzetből, megvitatni a kínálatot a barátokkal. Tartottam tőle, hogy amíg egy-egy gyerek az arcfestésen üldögél, addig a többi unatkozni fog, de ez egyáltalán nem így történt: mindenki óriási érdeklődéssel figyelte a festés minden mozzanatát, és nem tágítottak az ecsetek mellől. Rita, az arcfestő pedig kedvesen, türelmesen állta a sarat, és a keze alól szebbnél szebb minták kerültek ki villámgyorsan.

logolicious_20190414_223333.jpg

Bevallom, én magam is vonzódom az arcfestéshez: érzek abban valami ősi, rituális hagyományt, hogy egy ünnep alkalmával nem csak az öltözékünkkel fejezzük ki, hogy „ez a nap más, mint a többi”, hanem akár a testünket, bőrünket is kidíszítjük ideiglenesen. Így számomra csodálatos volt a felismerés, hogy az általam szervezett, privát arcfestést akár én is igénybe vehetem – hiszen miért lenne ez csak a gyerekek privilégiuma? Úgyhogy amikor már az ünnepelt és minden meghívott vendége sorra került, én is odaültem Ritához, és kértem tőle egy rózsaszín pillangót, amit aztán büszkén hordtam a nap hátralévő részében az arcomon, majd ugyanolyan szívfájdalommal mostam le magamról este, mint Nagytesó a hattyút.

Én azt mondom, arcfestést minden szülinapra! Ritát jó szívvel ajánlom; ez itt a Facebook oldala, ahol Nagytesó szülinapján készült munkáit is meg tudjátok nézni: Rita arcfestés

logolicious_20190416_134643.jpg

Ha tetszett az írás, oszd meg másokkal is, és kövesd mindennapi csavargásainkat Facebookon + Instagramon!

A bejegyzés trackback címe:

https://keszekusza.blog.hu/api/trackback/id/tr5714772874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Gyerekekkel Csavargó

Szubjektív élménybeszámolók egy francia-magyar család szigorúan alacsony költségvetésű utazásairól: sátrazás, couchsurfing, önkénteskedés Kistesóval és Nagytesóval. Mert a világ nem zárul be a gyerekek születése után, csak új ajtókat kell nyitni rajta!

Kövesd mindennapi csavargásainkat!

Címkék

13.kerület (1) advent (1) airbnb (2) ajándék (1) állatkert (1) Angers (1) anyaság (1) anyavagyok (1) apartman (1) autó (2) autózás (6) baba (20) babahordozás (6) babakocsi (5) babakoncert (1) bagett (2) bakancslista (1) Balaton (2) Balatonszemes (1) Bánk (1) Bánki-tó (1) barátok (4) Barcelona (1) barlang (1) Beaurainville (1) beltéri program (1) belváros (3) bemutatkozó (1) betegség (4) biciklizés (1) Bikal (1) bio (5) bonjour (1) botanikus kert (1) Bretagne (1) breton (1) búcsú (2) Budapest (5) Budva (2) busz (1) camembert (2) Carnac (1) Cauterets (1) Cénac-et-Saint-Julien (1) Charente (5) citroen (1) Cognac (1) comte (3) Cotes-dArmor (1) Cote de granit rose (1) couchsurfing (3) család (18) családi (1) csobbanás (1) dobozok (1) Dombóvár (1) Dordogne (1) duplo (1) edzés (2) egér (1) erdő (1) érettségi (1) eső (6) esőprogram (1) észak (1) étkezés (3) évtervezés (1) falu (3) fára mászás (1) farm (9) fatörzs (1) félelmek (2) felújítás (1) fitness (1) folyó (3) francia (19) Franciaország (22) futóbab (1) gasztró (2) gasztronómia (4) gazdaság (6) gránit (1) gruyer (2) Gunarasfürdő (1) gyerek (26) gyerekbarát (1) gyerekbarát kávézó (2) gyerekfelügyelet (1) gyerekfilmek (1) gyerekkönyvek (1) gyereknevelés (3) gyerekprogramok (5) gyerekvigyázás (3) gyermekjogok (1) gyermekkor (1) gyerünk anyukám (1) gyümölcs (2) hajókázás (1) hegyek (2) hétvégi programok (2) hideg fürdő (1) (1) hotel (1) hotelszoba (1) így tedd rá (1) indoor (1) interjú (3) iskola (3) Jarnac (1) játszóház (1) játszótér (4) jóga (2) kalendárium (1) karácsony (3) karantén (2) Katica Tanya (1) kecskesajt (1) kecsketej (1) kemping (5) kenyér (2) képeslap (1) kert (3) készülődés (10) kétnyelvűség (4) kézműveskedés (1) kihívás (1) kirándulás (8) kisbaba (19) kismama (2) költözés (1) koncert (1) konyak (1) könyvdoboz (1) könyvesbolt (1) könyvfesztivál (1) körömlakk (1) koronavírus (1) kortárs irodalom (1) kősorok (1) kóstolás (1) Kotor (2) középkor (1) közösség (1) kultúra (3) kupon (1) last minute (1) látogatás (3) La Manche (2) lego (1) lengyel (4) Lengyelország (3) locsolás (1) Lovcen (1) low cost (14) Magyarország (25) medence (1) meditáció (1) megalitikus kultúra (1) mehari (1) menhir (1) mesék (1) mindennapok (1) mobil home (1) mölkky (1) Montenegró (3) Monteneuf (1) mosható pelenka (1) mozgás (2) mozi (2) multikulti (1) nagycsalád (1) nemzeti park (1) neolitikus kultúra (1) néptánc (1) nyaralás (17) nyelvtanulás (1) ökofarm (1) olvasás (1) önismeret (1) önkénteskedés (9) önkéntes munka (8) organikus (4) orrszi-porszi (1) őskor (1) ősz (4) őszi szünet (1) otthon (2) otthontanulás (2) ovi (2) óvoda (2) pakolás (4) paradicsom (1) pástétom (1) Patca (1) pelenka (1) Petrovac (1) piac (1) pici piac (1) piknik (1) pinata (1) Pireneusok (1) pocak (1) Podgorica (1) programajánló (1) Provins (2) pulyka (1) rasszizmus (1) regenerálódás (2) Reims (1) Reparsac (4) repülés (9) repülő (3) repülőtér (2) Rétaud (1) roadtrip (10) rokonok (1) rólunk (1) rózsaszín gránitpart (1) Saintes (1) sajt (4) sajttál (2) sátor (3) sátrazás (2) séta (1) Spanyolország (1) stílus (2) suli (1) sütés (1) szabadon tanulás (1) szállás (5) szelfi (1) szendvics (1) Szlovákia (1) szőlő (1) szoptatás (1) szülés után (2) szülinap (2) takarítás (2) tánc (1) társasági élet (1) Tátra (1) telefon (1) tengerpart (1) Tihany (1) tipi (1) tipp (2) ti írtátok (3) torna (2) torta (1) Toulouse (1) tudatosság (1) Túl a Maszat-hegyen (1) túrázás (1) ügyintézés (1) újkőkorszak (1) unesco (1) utazás (29) utazás babával (22) utazás gyerekkel (27) utazás télen (1) útravaló (3) vacsora (3) várandósság (1) város (2) városban babával (6) városban gyerekkel (6) városnézés (7) Varró Dani (1) Varsó (3) vásár (1) vásárlás (1) vendégposzt (1) vendégség (4) Veszprém (1) veteményes (3) vidék (12) workshop (1) wwoof (10) wwoofing (9) zöldség (2) zsírégetés (2) zsúr (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása